Éves archívumok: 2020

Tisztelt Lakosok! 484/2020. (XI.10.) Kormányrendelet alapján az alábbi rendelkezéseket hoztak a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedésekről. 2020.11.11. napján hatályba lépett. Kormányrendelet

Tisztelt Pályázók! Kedves Berkesziek! Berkesz Község Fotó és Rajzpályázat zsűrijének nevében szeretettel köszöntöm Önöket. Berkesz Község Önkormányzata és a Tegyünk Együtt Valamit Berkeszért Mozgalom közösen, hagyományteremtő céllal meghirdette a Fotó – és Rajzpályázatát. A koronavírus viszont átírta az életünket, ezért a megszokott forma helyett az online értékelést választottuk. Nagy örömünkre szolgált, hogy mindkét pályázati kiírásra érkeztek pályaművek. Köszönjük a pályázóknak munkáikat! Röviden az alkotásokról: a rajzpályázatra 35 pályamunkát küldtek be a résztvevők két korcsoportban. A pályaművekre jellemző a különböző rajz- és fotótechnikák alkalmazása. Legtöbben a Berkeszi Vay – kastély, illetve kastélypark témában küldték be a munkáikat, összesen 21 rajzot kaptunk. A természet, falu és ember témakörben összesen 14 rajz készült. A fotópályázatra 26 pályamű érkezett 5 alkotótól: természetfotó témában 18, Berkesz lakói és a falu témában 3, a Vay- kastély témában pedig 5 fotót kaptunk. Minden életkorból sikerült megszólítani az alkotókat.  Különböző színvonalú alkotások születtek. Megható volt a zsűri számára,…

Bővebben

Kedves pályázók! Szeretnénk tájékoztatást adni a pályázattal kapcsolatban: Az első Berkesz Község Fotó- és Rajzpályázatra szép számban kaptunk pályaműveket, amit az alábbi linken megtekinthetők: Pályaművek 2020 Továbbá a helyezések elbírálással kapcsolatban hamarosan mindenki tájékoztatva lesz. A díjátadó ünnepség a jelenlegi kialakult járványügyi helyzet miatt, valószínűleg online lesz megtartva egy-két héten belül. Az alkotások a berkeszi Vay-Kastélyban kerülnek kiállításra november első felében. Sok sikert kíván minden pályázónak, a Berkesz Község Önkormányzata és a Tegyünk Együtt Valamit Berkeszért Mozgalom!

Községünkben is megemlékeztünk 1956-os forradalom és szabadságharcra. Szidor Attila polgármester és Dajka Imre jegyző közös koszorúzása a II. Rákóczi Ferenc parkban: Berkesz, 2020.október 23.

Berkesz Község Önkormányzata sikeresen pályázott a Magyar Falu program keretében az „Falu-és tanyagondnoki szolgálat támogatása” című, MFP-TFB/2019 kódszámú felhívásra, melynek keretében 14.857.000.-Ft vissza nem térítendő támogatásban részesült. A projekt címe: Gépjármű beszerzés a berkeszi Falugondnoki szolgálat részére. A támogatásból egy 8 személyes Toyota Proace típusú kisbusz került beszerzésre, mely a szolgálat személyszállítási feladatait fogja ellátni a településen.

Tisztelt Berkesz Község Lakossága! Berkesz Község Önkormányzata és a Tegyünk Együtt Valamit Berkeszért mozgalom tagjai közösen, két emléktáblát szeretnénk felavatni az I. és II. világháborúban hősi halált halt berkeszi illetőségű katonáknak. Az I. világháborús hőseink kb. 100 éve várnak erre, a II. világháborús hőseink közül többen 75 éve. Úgy gondoljuk, szükség van erre a tiszteletadásra és a megemlékezésre. Kérjük a berkeszi lakosokat, illetve hozzátartozóikat írásban, illetve szóban jelezzék a berkeszi önkormányzat számára észrevételeiket, segítsék a munkánkat a család és keresztnevek pontosításában. Üzeneteiket a következő e-mail címre írják meg: berkesz@berkesz.hu Telefonszám: +36-45/630-051 web:http://berkesz.hu/ Az emléktáblákra felkerülő hősi halottak neveit közzétesszük: Berkesz község I. világháborús hősi halottai: Banu József Buda István Juhász Dániel Juhász Lajos Juhász Sándor Lefkovics József Lengyel József Majoros István Molnár István P Nagy Gusztáv P Nagy Lajos Ősz Bertalan Ősz János Pócsi Károly Porosztoczki János Réz Gábor Székely Ferenc Szőke János Szőke Péter Vas Károly Virág István  …

Bővebben

Berkesz Község Önkormányzata sikeresen pályázott a Magyar Falu program keretében az Orvosi Eszköz című, MFP-AEE/2019 kódszámú felhívásra, melynek keretében 2.994.952.-Ft vissza nem térítendő támogatásban részesült. A projekt címe: Egészségügyi eszközök beszerzése Berkesz Községben. A támogatásból a védőnői szolgálat és a háziorvosi szolgálat eszközparkja került megújításra.

  Berkesz Község Fotó- és Rajzpályázat – Természet fotó – Berkesz Ebben a szekcióban természetfotó bármely fotográfiai eljárás felhasználása a természettudomány összes ágának ábrázolására – az antropológia és a régészet kivételével – oly módon, hogy egy jól tájékozott vagy képzett személy képes legyen azonosítani a kép tárgyát és igazolni tudja annak tisztességes bemutatását. Ezek is mi vagyunk – Természet, ember és Berkesz Ebben a szekcióban olyan fotókat és rajzokat várunk, amelyek az ember és a természet kapcsolatát, szépségét, értékét és hibáit mutatják be, továbbá sajátos, művészi szemszögből láttatják, érzékeltetik az ember természettel való kapcsolatát. Ebbe beletartozhatnak a pozitív példák, de az olyan alkotások is, ami sokkolók, figyelemfelkeltők és elgondolkodtatók. Berkesz lakói – Emberábrázolás, portré Ebben a szekcióban kép és rajz elsődleges témája az ember legyen. Az arcképeket, egész alakos vagy több emberes felvételeket környezetükben egyaránt várunk. Hogyan érintette családomat Trianon? – Szabad asszociáció Ebben a szekcióban olyan fotókat és rajzokat…

Bővebben

A tájékoztató az alábbi linken elérhető: Tájékoztató

9/9